Ma angol nyelvből vizsgázik a fiam. Teljes lelki nyugalommal, ahogy ő mondja: "no para". Én helyette is drukkolok. Külön a lelkére kötöttem, hogy a szóbeli vizsgája után hívjon fel, tudni szeretném, hogyan sikerült. Valahol csodálom azt a lelki nyugalmat, ahogy a vizsgák előtt még bekocog a Mammutba, az "576"-ba, ahol az újabb Xbox játékokat veszi szemügyre, majd épp hogy beér a suliba... Eddig minden vizsgája sikerült, lehet hogy csak én tulajdonítok ekkora jelentőséget a számonkéréseknek.
Te jó ég! Egy fehér inge és egy egy fekete kordnadrágja van ünneplő gyanánt. Remélem, ebben a szerkóban még beengedik szóbelizni. Döbbenten hallgattam, hogy majdnem mindenki öltönyben jár már vizsgázni.
Annak viszont örültem, hogy a fiam "ellenállása" megtört, és most már beleegyezik az öltöny beszerzésébe. Végre! Lassan felnő a fiam, és tudatosodik benne, hogy bizonyos helyekre ki kell öltözni.
Máris megvan a hétvégi programunk: öltönyt veszünk. A fiammal vásárolni nem egy sétagalopp. Semmi nem tetszik neki. Ahogy próbálgat, még a testtartása is kész elutasító, és a "Nézz rám anya, hogy néz ez ki..." kijelentésével csak megerősíti nemtetszését. Mindent megkritizál: az egyik túl bő, a másik túl szűk, vagy a színe miatt hordhatatlan. Eddig a farmernadrág beszerzése is sikerélmény volt számomra, az öltönyé kész örömmámort fog okozni.:-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése