A négynapos pihenés után ma reggel teljesen szétesőben voltak a gyermekeim, és rögtön ébredésük után várták a hétvégét. Ez elég fura, mivel szombaton munkanap lesz, nekik suli. Így marad az egyetlen pihenőnap: vasárnap, amikor mindent be akarnak majd pótolni lazításként. De a lányomnak egyből eszébe jutott, hogy március 19-re (szombati munkanap) szervezett Bakugan találkozóra szól a belépőjegye. Kevés gyermek fog részt venni rajta. Micsoda szervezés. Sőt, a játékboltokban osztogatták a meghívókat. Kiknek is? Talán az ovisok tudnak elmenni a nagyikkal. A lányom meg egyszerűen nem tudja megemészteni, hogy lemarad erről a programról, mikor jó pár bakugan "tulajdonosa". Alattomosan rákérdezett, hogy ha lebetegszik, és nem tud suliba menni, attól még elmehet a rendezvényre, ha nem lázas? Már most ilyeneket kérdez, kiskapuk keresését szorgalmazza. Mi lesz később? Hogyan fogom tudni kordában tartani a tomboló tini korszakában? Természetesen egyből leállítottam ábrándozását, hivatkozva a többi kötelességtudó gyermekre, akik iskolában lesznek. Erre meg felkiáltott, hogy megbeszéli a tanítónővel, hogy csapjanak egy bakugános osztálykirándulást. Na, itt volt a vég. Csak egy határozott, indokolatlan nem-el tudtam lecsillapítani. Reménykedve engedtem be az iskolakapun, hogy a sok hétvégi élmény megvitatásától elfeledkezik a bakuganos hétvégéről, és meg se említi a tanítónőnek. Azonban a szeme elég huncutul el volt keskenyedve, amikor megpuszilt.:-))
fotó forrása: http://www.bakugan.hu/ |
Kedves Ikamon!
VálaszTörlésÉs vajon ki volt az az okos, aki a főiskolát 19-re tette be? Azt mondta a főnököm, hogy ha csak 8-10-ig bejövök, nem kell szabit kivennem - nagyon rendes! -, de megéri-e, miután előző nap 8-ig ültem az isiben, másnap fél hatkor kelni, rohanni, majd vissza az iskolába este 8-ig? Szóval szabi lesz belőle. Na és a következő probléma: a gyerekeknek iskola, én ugye 8-ig az iskolában, a férjem 5-ig dolgozik... Ők lesznek az utolsók, mert mindenki el fogja hozni a gyerekét ha máskor nem, ebéd után. Elgondolni, hogy még 4 órát ott fognak ülni... Aki vigyáz rájuk is roppant boldog lesz... Erősen gondolkodom rajta, hogy a minden évben járó három alkalomból, amit igazolhatok, kihasználok egyet. Lehet, hogy ez megoldás a lányod problémájára is? (Ne félj, ő nem hallja:-)!)