A lányom egyik kedvenc délutáni foglalkozása a "Meseerdő játékos drámaklub" drámajátékai ( http://www.johelymuhely.hu/ ). Már két éve aktívan részt vesz rajta. Alig várja a szerdákat, mikor belemerülhet a mesék birodalmába. Észrevettem, hogy a drámajátékok után mindig kiegyensúlyozottabb, mintha az iskolában felgyülemlett feszültségektől megszabadult volna, mintegy "kijátszva magából". Szókincse is fejlődött, és a fantáziája szárnyal. Kihívásnak tekinti a rögtönzéseket, és az a bizonyos "lámpaláz" is eltűnt: játszik a színpadon (évadzáró kiselőadásokkal búcsúznak).
Igen, és már most várja a drámatábort, mivel a tavalyiból sok kellemes élményt "őriz".:-)) Még mindig emlegeti a tábori drámajátékokat, a festéseket, amik külön nagy hatással voltak rá. Itt tanult meg különbséget tenni a portré és arckép között. A szénnel készített portrét a mai napig őrzi, nemcsak a rajzot látva benne, hanem a rajzolás által kapott élményt, az akkori alkotás-hangulat meseszerűségét.
Az osztályából csak ő jár a drámaklubba. Érdekes volt egy pár szülő véleményét hallani, akik meg voltak győződve, hogy a drámajáték az színjátszás, és fölösleges a gyermeknek. Igen, nagyobbaknak van külön színjátszó kör is, de szerintem ott is sokat tanulnak a gyermekek: önkifejezést, átélést, mind olyan humános dolgot, amit kötelezően is taníthatnának az iskolákban. Ráférne a társadalmunkra egy kis empátia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése