Fogtündérek, igenis vannak!

"Igenis, vannak fogtündérek, akik a kiesett tejfogakat elviszik, és helyette csokit tesznek a párna alá." - így érvelt a lányom az egyik osztálytársnőjének, aki a fejét ingatva a realitások talaján állt. Stabilan.


 A lányom még tíz körömmel kapaszkodik a mesevilágba, a tündérek birodalmába, a tündérpor csillámaiba, amitől szárnyalni lehet, a fantázia mindent megengedő történeteit átélve... Igen, ott lakik a fogtündér is.:-)) Valahol tudja, hogy mese az egész, de még mindig jó belemerülni, játszani a tündérporos mesevilágban. Egyik kedvenc könyve: "A fogtündér", amely csodálatos mesevilágát továbbszövögetjük, újabb történeteket kitalálva esti meseként. (fotó forrása:  http://www.libri.hu/konyv/a-fogtunder-alomszep-kaland.html )


Éppen ezért  tegnap este a lányom elhelyezte tejfogát a párnája alá. Várta a reggelt, hogy csokit kapjon a jóságos fogtündértől. Még jó hogy észrevettem, így kora reggel leosontam csokiért. Ahogy felébredt, első dolga volt a párnája alatt keresgélni. Nagyon megörült a csokinak, mintegy beleélve magát a fogtündér létezésében. Akkor vettem észre a diszkréten meghúzódó árcímkét a csomagoláson... A lányom szeme is megakadt rajta, és a bevásárló fogtündér már nem fért bele a mesevilágba, így hát  feszegetni kezdte a tündéres témát. Nem akartam illúzió romboló lenni, így azt mondtam, hogy mindaddig vannak fogtündérek, amíg hiszünk bennük. Ő hinni akart, és jóízűen bepuszilta a csokit.:-)) Igen, én tudom, hogy ő tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy nincs is fogtündér, de még olyan jó játszani!:-))

Én meg azon tűnődtem, hogy mi a jobb: az élet realitásiban felnevelni egy gyermeket, vagy  beengedni a fantázia birodalmába, ahonnan lelkiekben gazdagabban térhet vissza a puszta valóságba. Lehet, hogy lányom nem lesz annyira gyakorlatias, de remélem ezt ellensúlyozni fogja a színes fantáziája.:-))

Búcsú a korcsolyapályától

Ma volt utoljára nyitva a BNV-n a korcsolyapálya. Ezt nem hagyhattuk ki, délután kimentünk korcsolyázni. Jó volt a jég, és elég kevés a korcsolyázó, ami kiváló párosítás. Óránként pár perces ábra korizás volt: lézerrel vetítettek ki alakzatokat a jégre, amin végig kellett korcsolyázni. Jó kis ötlet, a gyermekek rajongtak érte, nem utolsó sorban, hogy minden alkalommal egy nyertest is kisorsoltak. Arra a kis időre sok gyermek odacsődült az ábra zeg-zugos vonalait követve, nyerni akarván. Eddig tökéletes is volt minden, de az ábra korizásnál felnőttek is kezdtek megjelenni. Alig tudva korcsolyázni topogtak a lézersugáron. Még ez se lenne gond, de itt következett, hogy megbotolva ráestek a szorosan előttük és mögöttük haladó gyermekekre. Egy "kedves" anyuka a lányomra  esett rá. Bocsánatot se kért, csak nevetett... Neki biztosan jó kis móka volt. A lányom ezt kevésbé tartotta viccesnek...
Ahogy elnéztem, még voltak a pályán korcsolyázási tudományukat fitogtató férfiak, akik karistolva a jeget ugrottak-pörögtek. Egy-két gyermeket a "nagy tudásuk" ellenére se sikerült kikerülniük. Mintha mindenki búcsúzott volna a korcsolyapályától, és teljes erőbedobással szelte a kanyarokat. Vad volt a hangulat.
Ahogy lecsusszantunk a jégről megnyugodtam: épségben megúsztuk a korcsolyázást.:-))

Sütés-főzés/kavalkád:-))

Vasárnap a rántott hús és a fasírt napja. Fiam kedvencei. A lányom inkább az elkészítésük miatt voksol mellettük. Imád a konyhában tevékenykedni. Ezt egy kicsit furcsálltam az elején, mivel én nem szeretek főzni, de kénytelen -  kelletlen megalkotom az ebédeket. Azért igyekszem minimalizálni a konyhában töltött időmet.:-)) Az elején nem szívesen engedtem lányom konyhai alkotásainak, ami akkor még a húsok lisztbe való mártogatásába merült ki, mivel úszott utána a konyha a lisztben, és a vízzel keveredett lisztet súrolgattam a szekrény ajtajáról is... Fárasztó volt. Éppen ezért vasárnap hajnalban is képes voltam felkelni, lábujjhegyen kiosonni a konyhába, és megfőzni az ebédet még a lányom felébredése előtt. Ez egy ideig működött is, de csemetém mintegy ráérezve tettem "galádságára", ő is felkelt, utánam osont a konyhába, és harciasan követelte a panírozási lehetőséget. Engedtem neki. Lám, most ért be engedelmem gyümölcse. Már önállóan panírozza a húsokat, sőt a fasírtokat is elkészíti. Nekem már csak sütnöm kell. Igen, most már sokkal könnyebb, mivel közben - lányom szavaival élve - cseverészünk, és az együtt alkotott ebéd is finomabb.:-)) 

Mindennek ellenére fenntartással fogadtam fiam kérését a muffinok sütését illetően. Legvadabb álmaimban se jött elő, hogy a fiam süteményeket akar sütni. Még megérteném, ha én egy konyhatündér lennék, de így? Azért beszereztem a muffin-sütőt, és a recepteket. Kíváncsian várom alkotásait.:-)) Elmondása szerint haverjai is sütnek, sőt még vasalnak is. Igen, jó önállóságra nevelni a gyermekeket, és mivel - "őskövületi" gondolkodásom miatt -  fel se vetettem a fiamnak a főzési és vasalási lehetőségeket, még szerencse hogy ilyen haverjai vannak. Hm. Át kell értékeljem a  gyermeknevelésről alkotott "elméleteim".:-))

Szombati barátnőzés

Hétvégeken a barátnőmmel szoktam találkozni, és a lányával. Jó kis "négyest" alkotunk, mivel lányaink is barátnők. Változatos programokat szoktunk szervezni nekik, olyan kellemest a hasznossal variációit, hogy a  nagy játszások mellett egy kis tudás is ragadjon rájuk. Ma  a "Csodák palotája"  ( http://www.csodakpalotaja.hu/index.php) volt a soron, ami az egyik kedvencük. Az "Öveges terem"-ben már érdeklődve figyelték a kísérleteket, és játékosan tudták elsajátítani a fizika néhány alapvető törvényét. Remélem, hogy ezzel megalapoztam a lányom "hozzáállását" a későbbiekben tanult fizika iránt.  

Mindezek után még átsétáltunk a  "Mammut"-ba is. Ott a játszóház (http://www.kolyokpark.hu/kolyokpark.html) mellett lobbiztak a lányok, majd a könyvesbolt következett. Mindezek ellenére azért a "Saturn" volt a nap fénypontja, ugyanis a virtuális játékokat ki lehetett próbálni, sőt párosan is. Amíg lányaink az X-BOX (KINECT) (http://576.hu/ ) játékokba  vetették bele magukat, addig barátnőmmel a masszázsszékeket próbáltuk ki. Csodálatos volt. Teljesen fellazította "beállt" derekam. Mindhárom típust kipróbáltuk. Az első masszázsszék egy kissé recsegett alattam. Az elején megijedtem, mintha a csontjaimat törte volna össze, olyan hangot hallatott. A második olyan átlagosan jó volt. Már el tudtam képzelni otthoni használatra. Na de a harmadik még álmaim masszőrénél is jobb volt. A barátnőmmel csak összenéztünk, és már mindketten tudtuk, hogy ez kell nekünk. Karácsonyra.:-)) Na tessék, máris rám jött a "shoppingolási láz". A fiam szerint ilyenkor a gazdasági válságot szoktam helyrebillenteni.:-))   Masszázs után "kisimult idegekkel" mentünk lányainkhoz. :-))

"Ott alvás....."

Tegnap este a fiam és barátai megünnepelték az egyik haverjuk 18. szülinapját. Láttam rajta, hogy már alig várja azt a hét hónap elmúltát, hogy ő is nagykorú legyen. Szigorú voltam. Este tízig engedtem el a "sétálós buliba". Igen, pont tíz órakor lépett be az ajtón. Ezt a pontosságot! Örültem. Nocsak, nem hiábavaló az a sok "hegyi beszédem". A mosoly is lefagyott arcomról, amikor megláttam, hogy az egyik haverjával érkezett meg. Ez nem volt benne a lehetséges változatok között. Mit tehettem? Nem akartam hazaküldeni a srácot, utólag beleegyeztem, hogy természetesen maradhat. Reggel kezdődött a lányom megrökönyödése: egyenjogúságot követelve kérte, hogy az ő barátnője is aludhasson nálunk. Te jó ég! Lelki szemeim előtt láttam a lakásunk, amint átmeneti "ottalvós" telephely lesz. Csak bírjam követni az átvonuló barátnők, barátok kilétét, a gyenge név- és arcmemóriámmal.:-))

Csendre vágyok, és egy öblös fotelre, ahová behúzódnék egy jó könyv társaságában. Ehelyett reggelit gyártok a két nagy kamasznak, és valahol örülök, hogy itthon van a fiam. Így azért csak nyugodtabb vagyok, mintha ő aludt volna valamelyik haverjánál.

"A jég királynője!"

Mármint a lányom. Két méterrel a föld felett lebegve újságolta:

"Anya, a tanítónő azt mondta, hogy én vagyok a jég királynője!"
 

Mindez az osztálynak szervezett csoportos korcsolyázás után történt a Fő téren megnyílt jégpályán. (fotó forrása: http://www.vilagszam.hu/cikkek/ujabb-jegpalya-budapesten-mar-a-iii-keruletben-is-orulhetnek.html/1135)
Elégedett volt magával, hogy ő tudott a legjobban korcsolyázni, sőt még a fiúk is felnéztek rá - micsoda csodálat:-)) - amiért olyan gyorsan suhant a jégen.


Testnevelésből jegyet is kaptak a korcsolyázásukra. A lányom 5-e fölé egy csillagot is "biggyesztett" a padtársa, mintegy elismeréseként.:-)) A tanítónő mosolyogva írta alá.

Azóta új barátnőkre is "szert tett " a lányom, és rácsodálkozott , hogy azok az osztálytársnői, osztálytársai is barátkoznak vele, akik eddig úgymond mellőzték a társaságát.

Számomra az volt a furcsa, hogy az osztályból mindössze két gyermek tudott korcsolyázni. Pedig szép téli sport, ami megadja a görkorcsolyázás alapjait is (meg fordítva).

Szóval hétvégén irány a korcsolyapálya! A BNV területén a mostani hétvége az utolsó alkalom a korcsolyázásra. Márciustól majd leporoljuk, megolajozzuk görkorcsolyáinkat, és várjuk a tavaszt.:-))

Már jobb a haverokkal...

Ezt mondta a fiam, a közös húsvéti (tavaszi szünet) kirándulás lehetőségének a felvetésekor. Igen, már sokat kirándultunk, nyaraltunk együtt, amiből nekem soha nem lenne elég, de úgy látom elérkezett a leválás korszaka, amikor már inkább a haverjaival töltené a kikapcsolódásra szánt időt. Pedig tavaly Húsvétkor Galyatetőn még nagyon jól érezte magát.

Galyatető szép hely, megvan a hangulata, az erdő varázsa, a kilátó, a késő esti csoportos séták: "keressük az erdő szellemét" fáklyával, ami sok gyermek részére külön élmény.

A lányom az idén is menne.
Tetszett neki a különböző húsvéti "foglalkozás": kézművesség, arcfestés; kimondottan kicsiknek szervezett: mini disco és esti karaoké.
Az ünnepektől független programokat is kipróbálták a gyermekeim. A lányom a kalandparki kalandozásokat érezte nagy kihívásnak. 

A fiamat a céllövészet és az íjászat érdekelte.

Mindezek mellett plusz élményt adott nekik a sok csobbanás, szaunázás, jakuzzizás (ahogy a lányom azóta is emlegeti: "jakuzzlli":-)). Galyatető igazi gyermek központú "paradicsom", ahol Húsvétkor elrejtett csoki tojásokat lehet keresni a szálloda parkjában, még hinni a húsvéti nyuszi létezésében....

Kilenc év korkülönbség van gyermekeim között. Ez most, ebben a korban már sok. Ott motoszkál bennem, hogy a fiamat is vinnem kéne, inkább hozhat egy-két havert magával... Nyugodtabban tudnék feltöltődni a három napos kiruccanás alatt, ha közelemben tudnám. Érdekes dolgok ezek, olyan kettős érzések. Miközben tudom, hogy lassan "felnőtté válik", még mindig figyelve "vigyázom lépéseit". Legbelül meg azt érzem, hogy ez örökké tartani fog...

Hadd legyen állatunk!

Ezzel a kéréssel szokott mindkét gyermekem előállni, heti rendszerességgel. Tegnap este ismét ez volt a téma. Tartsunk cicát felkiáltással indítottak. Ő most a favorit, az aktuális kedvenc: szőrös, nyávog, dorombol, meg nem utolsó szempont, hogy az összes havernak macskája van. Szörnyű. Ennek mindig ellenállok, a lekarmolt tapéták, összekaristolt ágyak "látványa" miatt. Nem is beszélve az éjszakai hangos nyivákolásokról. Végül de nem utolsó sorban a szállingózó szőrök, amire allergiás vagyok, és úgy érzem magam tőle, mint Kandúr a Shrekben, szőrcsomóval a szájában.

Rám nézett a két gyerekem. Megértették: nincs macsek. De következett az "alattomos hátbatámadás" a tartsunk tengerimalacot felkiáltással. Igen, az bezárható egy ketrecbe, nem nyávog. A kifogásom: még mindig szőrös! A hörcsögnél és egérnél is ingattam a fejem, sőt enyhe undort éreztem az egér hallatán.

Akkor a tudás fénye csillant fel gyermekeim szemében. Rosszat sejtettem. És kimondták azt az állat nevét, ami nem szőrös, nem nyávog, egyedül is sokáig kibírja a lakásban, sőt nyaralni is tudunk tőle: kígyó! Kivert a víz. A hüllő látványától rosszul vagyok, nemhogy együtt éljek vele egy lakásban. Látták rajtam a döbbenetet de teljes erőbedobással magyarázták, hogy etetése sima ügy: házhoz szállítják a fagyasztott egereket, amiket a  mélyhűtőben lehet tárolni. Vizuáltam: egy csirke, egy karaj, egy egér, vagy baloldalon a csirkék, karajok, jobboldalon az egerek..... Szörnyű látvány.....Nem, ezt már igazán nem akartam! Ekkor jött a nagy megalkuvás részemről: "tartsunk halakat!". Bevállaltam az akvárium rendezést is. A gyermekeim döbbenten néztek. Valami simogathatót, érinthetőt akartak.

 Patthelyzet van. Még hajthatatlan vagyok, de ahogy elnézem gyermekeim, nem sokáig....
Azért már barátkozok a gondolattal, hogy előbb-utóbb egy szőrös valami fog lófrálni a panellakásunkban, ami esetleg még dorombol is.....

   (fotó forrása: http://cicak-macskak.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1047070)

Ha kedd, akkor Bonita!

Kedd délutánonként gyermekfejlesztésre viszem a lányom. Érdekes gyakorlatokat végeznek, memória-, térbeli látás fejlesztésére. Mindezek mellett az iskolában megkövetelt olvasást, helyesírást is gyakorolják. Hangulatosak a foglalkozások, játékosan sajátítja el a lányom a 2. osztályos tananyagot. Nem elhanyagolható szempont, hogy barátnőivel jár az órákra. Mindhárman szeretnek a Bonitába járni (http://bonitagyermekcentrum.hu/). Minden órán zajlik a lányok között a rivalizálás, olyan egészséges "barátnős" szinten: ki melyik székre ül, ki húzza ki a hosszabb mondatot.:-))

Egy ilyen alkalommal a helyesírás gyakorlásánál jelent meg a bűvös szó: hattyú. A lányom nagyon akart teljesíteni és felkiáltott a hogyan írjuk kérdésre:

"Hosszú tyú-val írjuk!!!"

Annyira lehetett látni rajta azt a bizonyos bizonyítási vágyat: egyszerre kimondani mindkét helyesírási szabályt, természetesen elsőként. Mindannyian - lányom is - könnyesre nevettük magunkat. Azóta is mosolyogva emlegetjük a "hosszú tyú-t".

Kíváncsian várom a mai foglalkozáson a lányom produkcióját.:-))

Síszünet:-)))

Ma meg holnap síszünet van a fiam iskolájában. Egy kissé eltolódott a sítábor (iskolája által szervezett) és a síszünet időpontja. Sítáborban január közepén voltunk, Lachtalban. A fiam már kezdi megszokni, hogy én is elkísérem, sőt még a lányomat is viszem. Az elején elég cikinek tartotta, de mivel úgymond "átadtam" a tanárnak a felügyeletét, és nem lihegtem utánna aggódó anyaként, hagytam a haverjaival síelni, mára már a sítábori jelenlétem nem zavarja. Azért elég nehezemre esett megállnom, hogy ne kiabáljak le a beülős felvonóból, amikor észrevettem, hogy haverjaival az extrém síelést próbálgatja a fák között. Mintegy szárnyukat bontogatva mérték össze erejüket, ki mekkorát tud ugratni. Elhaló hangon rebegtem hálát, hogy sikerült rábeszélnem a bukósisak használatára. Azért minden este örültem, hogy épségben megúszta. Igen, megtilthattam volna ezt az extrém síelést, de akkor ugyanezt megteszi máshol, máskor, talán egyedül.... Így legalább felmérte erejét. Ami pozitív volt, hogy figyeltek egymásra. Bármelyikük elesett, mind odamentek hozzá. Igen, jó volt akkor rájuk nézni arra a kis öt fős csapatra.

A lányom büszke volt a bátyjára, na meg hogy vele is síelhetett a széles sípályákon. A fiamnak meg tetszett a húga talpraesettsége, ahogy csusszant a lejtőkön a nyomában. Jó volt ránézni a két gyerekemre, ahogy értékelték egymás teljesítményét.
Ez a síelés, a közös élmények mintha jobban összekovácsolta volna testvériségük.

Most, ahogy kinézek az ablakon, látom havazik. De jó lenne legalább egy egynapos síelést beiktatni még a tavasz előtt.:-))



"Anya, mindenki zongorázik az osztályból!"

Ezzel a felkiáltással jött haza a lányom, röpke egy évvel ezelőtt. Gondoltam, hogy ez lehetetlen, de a lányom kitartott mellette. Ő zongorázni akart! A családban senki nem játszik hangszeren. A kottával még köszönő viszonyban sem vagyunk. Azért feltérképeztem a zongorázó osztálytársai  "névsorát". Kiderült mindössze két lány jár zongoraórákra. Ennek ellenére engedtem a kérésének, felvételizett a zeneiskolába, és most már ő is zongorázik. A pianínó beszerzése több hónapnyi időmbe került. Nem egyszerű szűken behatárolt értékek között jó zongorát találni. De sikerült! Ez már nekem is sikerélmény volt, ahogy végignéztem a szobámban (mivel csak oda fért be) diszkréten meghúzódó elektromos pianínón.

A lányom még mindig lelkesen zongorázik, szolfézs órákra jár. Azóta mindkét kislány a barátnője, már pizsamapartikat akarnak szervezni....
Ez a falkaszellem? Azért akart zongorázni, hogy barátnője legyen a két lánynak, legyen közös témájuk? Érdekelne a kis fejében zajló kavalkád..:-))

Farsangi huzavona

Tegnap osztályfarsangja volt a fiamnak. Kijelentette, hogy  már nem beöltözős, mert az már ebben a korban ciki. Itt rácsodálkoztam, hogy miért is nem érzik a "buli" ízét. Hol veszítették el fantáziájuk, miért is kel kiirtani egy hagyományt? Ellenben kötelező volt a részvétel, ami a végén mégse volt egyértelműen az mivel hazajött. Na itt veszítettem el a fonalat. Ha egyszer kötelező valami, hol van az a pont, amitől a gyermekek azt érzékelik, hogy mégsem az, és csoportosan hazaszállingóznak. Gondolom erről majd az osztályfőnök beírásából szerzek  tudomást.

Ceruzahajsza és az eltulajdonítás mérföldkövei

Gondolom más szülők is küszködnek a kötelező tanszerek beszerzésével. A lányomnak 4 darab szürke alapon fekete pöttyös 3H-s ceruzát kellett vennem. Megkezdődött a hajsza. Találtam 3H-t de nem a kért márkát, ha a minőség volt megfelelő, akkor HB-s volt a ceruza. Na de végre sikerült! Rátaláltam! Már-már érzelgősen fogtam meg az áhított 3H-s ceruzákat. Ujjaim ráfonódtak, végigsimították fekete pöttyeit, szemem gyönyörködött galambszürke színében. A nehezen megszerezhető utáni beteljesült vágy lüktetett ereimben. Mivel az áruk is a minőség tükrében voltak kialakítva, éppen ezért alkoholos filccel megjelöltem: ráírtam lányom nevét.
Délutánra már csak egy ceruza árválkodott tolltartójában, mivel a padtársa elvette, és belekarcolt a vonalzójával, kihangsúlyozva a lányomnak, hogy az már az övé. Szóval nyíltan ellopta. A lányom értetlenül állt e probléma fölött. Ekkor találkozott a lopás első megnyilvánulásával. Szerencsére másnap a tanítónéni rendbe hozta ezt az incidenst és visszaadta lányomnak a ceruzáit.

Következett a szülői értekezlet. A kisfiú anyukája ült mellém, és lazán lenyúlta a tollamat, majd jegyzetelt vele. Átéltem lányom döbbenetét. Már-már vártam, hogy belevés a tollamba és zsebre vágja....De visszaadta egy lazán odavetett "bocs"-csal. 

Mit is várok a  fiától? Ezek után már semmit. Közhelyek jutottak eszembe: az alma és fája variációi.:-))

Mikortól is bulizzon a gyerek?

A bulizások a szülinapi zsúrokkal kezdődnek, és az ártatlan habos-babos partik pár év múlva már a piálgatós szeánszokba csapnak át. Mintha még csak most lett volna a fiam 7. szülinapi bulija és most már az A38-as hajóra akar menni a haverokkal.  Én meg féltem, engedném is, mert bízok benne, hogy a nevelésébe belefeccölt energia nem veszett el, de azért alattomosan abban reménykedek, hogy elsüllyed az a fránya A38-as hajó még ma délelőtt...:-))

Mikortól is bulizzon a gyerek? Nálunk ez egy örökös téma volt. Most, mikorra már betöltötte a 17. évét érzem azt, hogy elengedhetem a házibulikba. Ennek ellenére villámcsapásként ért a szilveszteri házibuli híre. Azért erőt vettem magamon, és mosolyogva engedtem el. Remélem nem vette észre aggódó tekintetem, és mákom van hogy, nem tud a gondolataimban olvasni, mivel a detoxikálók címeit "fürkésztem". Reggelig aggódtam, és a szilveszteri koccintás se volt így az igazi. Na de reggel megérkezett a fiam. Egy kissé gyűrötten, de szalonképesen. Örültem, hogy jól érezte magát, de azért reménykedtem, egy minél távolabbi buliidőpontban.
Nagyon nehéz azt az arany középutat választani, amikor engedni is kell a gyerek akaratának, de éreztetve vele a tiltások stabil szabályainak alapjait, mintegy lehetőséget adva, hogy belekapaszkodjon, mentőövként használja a felnőtté válás zegzugos ösvényein.  

Angol nyelvtanulás és a diszkrimináció

A múlt héten óriási vihart kavart a lányom szülői értekezletén az angol nyelvtanulásról szóló tájékoztató.

Jövő évtől (3. osztály) lehet angol nyelvet tanulni, de csak az osztály 2/3-nak. Ha túl sok a jelentkező, a tanító nénik elbírálják, és ők ajánlják a gyermekeket (képességeiket figyelembe véve).

A lányom a vesztes 1/3 társaságot gyarapítja, és kérdésemre, hogy mit csinálnak azok a tanulók, akik nem járhatnak angolórára, azt a választ kaptam, hogy ők majd játszani fognak az udvaron. Lelki szemeim előtt megjelent a szeles, esős őszi-tavaszi idő, amikor a lányom esőkabátban és gumicsizmában tapossa a sarat az iskola udvarán, amíg a többiek tanulnak....

Komolyra fordítva a szót, ezek után mindig is hátránnyal fog indulni az angol nyelv elsajátításánál, mivel mindig a kezdő csoportban lesz, és míg a többiek, a 4. osztályban naponta angolt tanulnak, addig a kezdők csak heti 2-3 órában. Mikor is fog felzárkózni tudásilag? Soha. Természetesen már most keresek angol nyelvtanárt a lányom mellé, hogy 5. osztálytól tudja az angolt, és akkor már át is iratom egy másik iskolába, ahol nem fogja magán viselni ezt a "kezdő" bélyeget. Igen, ez diszkrimináció! A javából! A legszörnyűbb, hogy a szülők részéről is ezt lehet hallani a folyosói "beszélgetéseken": "csak a jobb képességű gyermekek tanulhatják az angolt". Ez már egy lavina. Megosztja az osztályt, a közösséget, ellentéteket szít, és azok a gyermekek akik nem kerültek a "jobbak" közé, önértékelési problémákkal fognak küszködni. Miért is? Mert nincs elég angol nyelvtanár?

Miért is hajtűkanyar?

A gyermeknevelés mindent magába foglaló érzelmek-életek, vad rohamok, csendes magányok zárt sivataga. Éles fordulatokat tud venni az élet, már-már hihetetlen gyorsasággal. Mindez a gyermeknevelés kapcsán tud kicsúcsosodni, amolyan hajtűkanyar jelleggel. Vigyázat, az öveket becsatolni!!!! Gyerekülés ki ne essen!:-))

Zubogó elvárások, zord, vaskalapos megnyilvánulások, szülői értekezletek demokratizálódását magában hordozó pillanatképek... Ilyenkor merül fel bennem: ki kit nevel?

A tanárok és a szülők egymásra mutogatása a végleteket pásztázza, és a gyermek középen: enyhe vigyorral szája sarkában élvezi a helyzetet. A tanár ma már nem fenyít, mert feljelenti a szülő, a szülőt a saját gyermeke panaszolja be az iskolai gyermekvédelmisnek.... Hogy is van ez? A nagy demokráciában a gyermek "neveli" a szülőt és a tanárt.

A minap azon tűnődtem, hogy mindez: a "gyermeknevelés" egy szélmalomharc. A megfelelések útvesztőiben bóklászunk. Természetesen jót akarunk a gyermekeinknek és ők is erre törekednek. De mi is az a "jó"? Itt ütköznek a felfogások. Míg a gyermeknek jó a "netezés", "csetelés" a szülő a tanulás mellett lobbizik.

A 17 éves fiam szerint merő unalom az iskola. Ahogy elnézem elég álmos képpel vánszorog ki az ágyából, és próbál életre kelni reggelente. Azért lelkem mélyén ott lapul egy kis reménysugár, hogy előbb-utóbb megtalálja életcélját, és rájön a tanulás, tudás ízére. Egyelőre még azon örömködök, hogy nem csapott át "emos-imázsba", és a nadrágja se csusszan a térdéig.  A 8 éves lányom a fiam ellentéte. Szereti a kihívásokat, minden versenyre jelentkezik, csak bírjam követni célkitűzéseit.

A két gyermekem között "őrlődve" néha már a malomkövek közötti búzaszem-szindróma tüneteit produkálom. Nesze neked gyermeknevelés, máris itt a hajtűkanyar.