Tegnap este az autólopás, vagy feltörés kezdeti szakaszának voltam a szemtanúja. Egy kissé magas adrenalin szinttel figyeltem, ahogy a jól megtermett, hirtelen lebarnult egyén a kissé kopottas autóm körül kőrözött, mintegy pár centis távolságra tőle... Ilyenkor, ahogy lenni szokott, a parkoló teljesen kihalt és rezzenéstelen volt, csak pár méterre parkolt még egy autó. Benne szintén egy jól megtermett férfi üldögélt, alig férve a kormány mögött.
Gondolom, kifigyelhették, hogy keddenként a szentendrei HÉV végállomásánál parkolok, mivel ilyenkor viszem fejlesztésre a lányom. (Korábbi bejegyzésem: "Ha kedd, akkor Bonita!")
Mivel lányom barátnője és anyukája is velünk tartott, így egy kicsit "bátrabbnak" éreztem magam... Ahogy kiriasztottam a kocsim, még mielőtt odaértünk volna, a hirtelen lebarnult egyén kényelmesen tovasétált. Igen, adtam időt neki a "békés távozásra". Mit is tehettem volna mást? A lányaink meg nem értették, hogy miért nem engedtük a kocsihoz futni őket, mivel mindig ezt szokták tenni. Igen, akkor már benn ülve a kocsi védelmében, megmagyaráztuk nekik, hogy pont az autónk ellopását vagy feltörését akadályoztuk meg a megjelenésünkkel, és nem akartuk odafutásukkal, az esetleges agresszív viselkedést kiváltani a férfiből.
Most meg azon töprengek, hogy jövő hét kedden hol parkoljak, mivel tudjam megakadályozni a kocsim feltörését, ellopását. Ennek kapcsán jutott eszembe: egy pár hete még rendőröket is láttam a parkolóban, amint helyszíneltek egy gépkocsinál.
Fura dolgok ezek a lopások, amik már lassan kezdik begyűrűzni életünk, és szomorú, hogy már nyolc évesen is szembesülnek vele a gyermekek.
(fotó forrása: http://www.vezess.hu/hirek/valsagban_autolopas/20027/)
Kedves Ikamon!
VálaszTörlésHát ez megdöbbentő - úgy dobogott a szívem, hogy mi lesz a vége! Szerencse, hogy jól végződött! Nagyon szomorú vagyok, hogy ezt hallom Szentendréről, aminek elég jó a közbiztonsága. Melyik részen parkoltál? Mi is ott szoktunk, és még semmi rossz tapasztalatunk nem volt.
Egyébként a legrosszabb valóban a gyerekeknek szembesülni azzal, hogy vannak rossz emberek. A legnagyobb fiam 11 éves volt, amikor betörtek hozzánk - még Budapesten - akkor alig tudtuk megnyugtatni úgy rettegett a betörőktől - szerintem ez a félelem azóta is benne van. A két kisebbik számára is - bár nekik még nem volt rossz tapasztalatuk - a rablók a főmumus.